A  munka menete

1. Mielőtt elkezdenénk

2. A keresztöltés

A hímzés kezdete előtt a fonalat az anyag fonákján varrjuk el, így nem fog kicsúszni.

A képen látható kör jelzi a keresztszemes hímzés egy egységét, azaz egy kis négyzetet.

A keresztöltés két átlós öltésből áll, amelyek mindig keresztezik egymást, ugyanabban a sorrendben. Figyeljünk arra, hogy a kezdő öltések is és a záró öltések is mindig ugyanabban az irányban álljanak, így lesz szép, szimmetrikus a hímzés.

Ezen a képen látható a kezdő öltés.

 

 

Ez a záróöltés.

 

 

Így néz ki a kész keresztöltés.

 

 

 

 

2. Hogyan haladjunk

 

Haladhatunk úgy is, hogy minden szemet egyesével elkészítünk.

De sokkal gyorsabb, ha az alábbi ábrák szerint haladunk, amikor csak egyfajta színnel dolgozunk.

Először hímezzünk ki egy sort kezdőöltéssel...

 

 

...majd az alatta levő sorokat,vagy ahogy a minta kívánja...

 

 

 

...majd forduljunk vissza és a záróöltéseket is csináljuk meg...

 

 

A munkát kétféleképpen fejezhetjük be.

A képen látható módon a munka színére húzzuk a tűt és az utolsó, legalább 3 keresztöltésbe húzzuk be.Majd a fonalat kihúzzuk a tűből éa elvágjuk.

Befejezhetjük hasonló módon,de a munka fonákján is.

 

3. A függőleges keresztöltés

 

 

Gyakran előfordul, hogy a mintában az adott színnel függőlegesen kell hímeznünk.

Ilyenkor az alább módon fordítsuk lefelé a tűt és csináljunk egy kezdő szemet a  bal oldali képen látható módon.

Ezek után szintén lefelé fordított tűvel végezzük a következő kezdő öltést a jobb oldali képen látható módon.

 

Hasonló módon tegyünk mindaddig, amíg a minta megkívánja, majd forduljunk vissza és ugyanezzel a technikával csináljuk meg a záróöltéseket, de ekkor már felfelé álljon a tű.

 

4. A negyedes keresztöltés

 

 

Sok mintában előfordulnak ún. negyedes keresztöltések, amelyeket úgy jelölnek, hogy ott csak a kis négyzet fele van beszínezve, mint ahogy a képen is látható.

 

 

 

Az itt látható negyedes öltés a fenti ábra leghosszabb sora feletti első ilyen öltés.

A negyedes öltés lényege, hogy az átló öltésénél nem a négyzet lyukába,hanem a négyzet közepébe öltünk. A kiinduló lyuk a beszínezett háromszög azon sarkával egyezik meg, ahol a derékszög található.

Természetesen ennél az öltésnél nem kell záróöltést csinálni.

 

 

Ezen a képen jól látható, hogyan is néz ki ez az öltés és éppen készül a következő.

Sok gyakorlást igényel, mire belejövünk és tényleg oda sikerül és akkorára (se nem túl nagy, se nem túl kicsi), ahová és amekkorára kell.

 

 

5. A száröltés

 

A legtöbb mintát ezzel az öltéssel varrjuk körbe, illetve a minták belső részeit is így készíthetjük el, ezzel kiemelhetjük a hímzést.

Ezt általában 1 fonalszállal végezzük, de ha a minta megkívánja, akár 2 szállal is csinálhatjuk. Mindig az eredeti színeknél sötétebb árnyalatot használjunk, így érhetjük el a kívánt hatást.

A száröltéssel a minta útmutatása alapján kell haladnunk lyukról lyukra. Csinálhatjuk folyamatosan is, mindig "visszaugrálva" az előzö lyukhoz, de haladhatunk az ábra szerint is.

          Ilyenkor egyik irányba haladva csak minden második négyzet oldalát öltjük be,majd visszafelé haladva a kimaradt oldalakat. Így a kiindulási ponthoz jutunk vissza..